Helyi hírek, események

2011. ismét farsangi bálok sorozatával kezdődött. Volt SZM-bál, Vadász-bál, Lovas-bál melyek egytől-egyig remek hangulatban teltek. Az SZM-bálban színvonalas produkciót adtak elő az Általános Iskola diákjai, a Vadász-bál hangulatát pedig a Hevesi Sándor művészei fokozták. Aki ott volt biztosan nem bánta meg, aki kihagyta, annak pedig ízelítő található a galériában! Jövőre folytatás következik.

by.: dz


2010. decemberében a Győrvári Faluház Baráti Kör és Győrvár Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a Visegrádi 4-ek által meghirdetett, és a Celodin Nonprofit Kft. által koordinált "Emberekkel az emberekről" díj -ra (nemzeti pályázatra), mely díj tárgya: Díj a helyi demokráciért és a példaértékű együttműködésért.

A rangos pályázat döntőjébe 6 település került (2011. január 27-én, Zalaszentgróton volt a döntő) , melyen a pályázó szervezetek bemutathatták pályázati munkájukat, majd pedig a bírák döntése után eredményhirdetés következett.

A prezentációk meghallgatása után a Győrvári pályázók bizonyultak a legfelkészültebbeknek, így az 1. Hely büszke tulajdonosai lettünk.


(A tavalyi pályázaton is indult Győrvár, az akkori nemzetközi pályázat döntőjén Brno-ban a 2. helyet sikerült megszereznünk. Az idei nemzetközi pályázat időpontját még nem tudjuk mikor lesz, de bízunk az ottani sikeres szereplésünkben is.)
 


Hírek - Okt - Dec 2011. részletek ->Beküldve:2011-12-28
2011 igazán tartalmas esztendőt hozott a győrvári Faluház számára. Egy év alatt 10 beadott pályázat, jó pár kis és nagy rendezvény, céges és családi esemény. Rövid szösszenetemben az októbertől ez év végéig tartó időszakról szeretnék kis hírt adni. Októberben sikeresen lezajlott Győrvár legnagyobb történelmi rendezvénye, a IX. Kuruc fesztivál. A délelőtti megemlékezés mondhatjuk minden pillanatában felemelő volt, a hideg idő ellenére úgy érzem mindenki szívét melegség töltötte el. Igazi közösségi élménynek lehettünk részesei. Délután aztán indult az eszem-iszom dínom-dánom, amit sajnáltunk, hogy a meghívott operettművészek nem értek ide, de ennek ellenére talán senki sem ment haza hiányérzettel. Október 23-án az eddiginél jóval többen gyűltünk emlékezni hőseinkre, ami a maga nemében bizony sikernek mondható. Reméljük ennek lesz folytatása. A november a Faluház részéről a pályázatok és elszámolások időszaka volt, de szerencsére úgy tűnik sikeresen vettük az akadályokat. December első hétvégéjén megérkezett a Falu Mikulása a kicsik nem kis örömére. Versek, dalok, tánc. Az apróságok jobban nem is szórakozhattak volna. 11-én nyugdíjas találkozót szerveztünk, vadpörkölt, jó borok, üdítők, tombola és zene. A hangulat frenetikus volt, Tóth Szabolcs zenész úrnak külön köszönet, hogy megjelenésével emelte a rendezvény színvonalát. Dec. 22. Falukarácsony. Kicsik és nagyok együtt hangolódtak az ünnepekre. Ennek a rendezvénynek mindig megvan a maga varázsa, és úgy érzem a célját tökéletesen elérte. Ma dec. 28-án a szilveszteri jegyek árusítását is megkezdtük, 31-én batyus bálba várunk mindenkit, 2012. jan. 01-én 17:00-kor pedig Újévköszöntő Tűzijáték a Faluháznál. Minden kedves olvasónak Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánok! Üdvözlettel: Dynamitzoli

Március 11. Péntek, 17:00. Helyszín: Győrvár - Faluház

Az Általános Iskolások, az Óvodások és a Dalárda feljethetetlen, magas színvonalú műsorral emlékezett meg 1848 hőseiről, a szabadság fontosságáról, és a hazaszeretet felemelő érzéséről.

A megemlékezést nőnapi köszöntés követte, mely csupán gesztusértékű a kimondhatatlan háláért, amit a férfitársak éreznek e-napon a számukra oly fontos nőkért.

 

 

by. dz


Hírek - Frissült a Galéria! részletek ->Beküldve:2011-04-04

Folyamatosan frissül a Galéria! Amennyiben szeretne képet megosztani velünk, kérem küldje el a gyorvar@telehaz.hu címre! Köszönettel: Soós Zoltán - művelődésszervező


2011. április 19-én író-olvasó találkozóval egybe kötött költészet-napi program. A jeles ünnepen Liszt Ferenc kiállítás megnyitó. Várunk mindenkit!


Hírek - 2011. május részletek ->Beküldve:2011-05-27

Az idei május az elmaradt Falunap ellenére sem volt programoktól mentes. A hónap első napján a község apraja-nagyja képviseltette magát a Májusfa-állításon, ahol az esős idő ellenére kapásból 2 Május-fa is felállítódott. 

Május 14-én a költségvetési megszorítások miatt a tervezett 18. győrvári Falunap elmaradt, de egy kis vigasz, hogy a IX. Kuruc fesztivált a Faluház Baráti Kör által pályázott forrásoknak köszönhetően kicsit nagyobb méretűre tudjuk majd tervezni. 

Sikeresen lezajlott a lomtalanítás, és a Te szedd akció is megvalósult a FaBéKa Ifjúsági Klub tagjainak hála. (Igaz most Te FESD! Akciót tartottak a Kuruc emlékparkban a fiatalok, mert 1,5 hónapja már kicsit előredolgoztak, és tartottak egy hulladékgyűjtési akciót)

És a hónapnak még nincs vége: Május 28-án Vasváron Középkori Kavalkád várja a hegyhát településeinek lakóit, ahol fellépnek a győrvári Nefelejcs néptánccsoport tagjai, valamint korhű öltözetben vonulnak fel a FaBéKások és a Faluház Baráti Kör tagjai.


Hírek - Roma Nap Győrváron részletek ->Beküldve:2011-08-23

2011. augusztus 19-én a győrvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat Roma Napot tartott. A rendezvény kimondottan sikeresnek mondható, mivel a kora esti vihar ellenére szép számú vendégsereg gyűlt össze, akik az éjszakába nyúlva töltötték jó kedéllyel estéjüket, beszélgetéssel, tánccal, közös énekléssel egybekötve.


Hírek - 2012. jan-febr. részletek ->Beküldve:2012-03-07

Először is Boldog Új Évet minden kedves olvasónak!

2012. márciusát írjuk, és gondoltam ismét egy 2 hónapos rövid összefoglalót készítek arról, hogy mi is történt Győrváron.

Az új évet idén is Tűzijáték köszöntötte, forró tea, zsíroskenyér és tábortűz pedig további hangulatfokozóként szerepelt a közösségkovácsoló rendezvényen. Sokan eljöttünk és a hideg ellenére igazán remek hangulatú rendezvényt tudhatunk magunk mögött.

A Faluházban a január mint minden évben pályázati dömpingel és hiánypótlásokkal telt, míg a február már végre szakmába vágóbban, farsangi rendezvények lebonyolításával. Volt fánksütés, iskolai farsang, SZM Bál, jópár kis és nagy gyűlés, vásár, szóval beindult az új év.

Az SZM Bál-ról és az iskolai farsangról hamarosan töltök fel képeket, igyekszem ezen ígéretemet még a márciusi hosszúhétvége előtt teljesíteni.

Február vége tartogatott magában egy igazi nagy meglepetést is, Varga Gézáné Marika nénit Budapesten egy igazán nívós kitüntetéssel, Beke Pál Díjjal jutalmazták. Az erkölcsi elismerésre jómagam azt mondom, a közművelődés Oscar-díja, tiszta szívből magam és a település nevében Gratulálok az elismeréshez! További munkájához sok sikert, erőt, kitartást, jó egészséget kívánok!

Dynamitzoli

 

ui.: A Galéria mappába töltöttem fel képeket a díjátadóról!


Hírek - X. Kuruc fesztivál részletek ->Beküldve:2012-09-21